Éves képességfejlesztő és minőségértékelő program a belső kontrollrendszer megfelelő és hatékony működésének támogatására
A gazdasági társaságok irányító testületeinek támogatására Magyarországon egyedülálló szolgáltatást kínál az Internal Control Mentoring program, melynek célja a korszerű belső kontrollrendszer kereteinek és folyamatainak a hatósági követelményeknek és a hatékony vállalati működésnek megfelelő kialakítása, illetve javítása.
Ez egyrészről a belső kontroll működtetéséért és felügyeletéért felelős vezető tisztségviselők és a belső kontrollfolyamatokat irányító és ellenőrző munkatársak szakmai képességének helyi igények szerint kialakított folyamatos fejlesztésével, másrészről a megvalósított belső kontrollrendszer megfelelőségének éves munkaprogram alapján történő külső minőségértékelésével valósul meg.
Az éves program keretében az irányító testületek (igazgatóság, illetve felügyelőbizottság) tagjai mind a belső kontrollrendszer működése, mind pedig az érintett vezetők és munkatársak szakmai felkészültsége vonatkozásában kellő mértékű bizonyosságot szerezhetnek a hatósági követelményeknek és a hatékony vállalati működésnek való optimális megfelelés vonatkozásában, az alábbiak megvalósulásával:
- Vezetői egyeztetések lefolytatása az Internal Control Mentoring éves képességfejlesztési és minőségértékelési program hatókörébe vont szervezeti szintek és működési területek megállapítására a belső kontrollrendszerre vonatkozó aktuális fejlesztési célok, tevékenységek és ütemezés meghatározásával. Eredménytermék: Éves belső kontroll fejlesztési terv
- Az elfogadott éves belső kontroll fejlesztési terv alapján javaslat készül a szabályzatok és ügyrendek esetleg szükséges változtatására a hatályba lépés feltételeinek meghatározásával. Eredménytermékek: Szabályzat-, illetve Ügyrend tervezetek, módosítási javaslatok
- az érintett szakmai területekkel történő konzultáció és kommunikáció kereteinek meghatározásával és a megvalósulás figyelemmel kísérésével
- a kapcsolódó fejlesztési igények alapján elfogadott munkaprogramok (pl. folyamatszabályozási tevékenységek, szervezet- és/vagy infrastruktúra-fejlesztések) eredményeinek figyelembe vételével és hasznosításával
- a kezelendő problémák (esetleges szabálytalanságok, túl- vagy alul szabályozottság, felelősségi és hatásköri szintek hiányosságai, nem kellő hatékonyság, stb.) meghatározásával, rangsorolásával és az intézkedések nyomon követésével
- Az Internal Control Mentoring képességfejlesztési és minőségértékelési program éves munkatervének leegyeztetése és a felmerülő igények/változások szerinti aktualizálása. Eredménytermék: A belső kontrollrendszer fejlesztésére vonatkozó képzési és minőségértékelési program A belső kontrollrendszer fejlesztését célzó képzések elfogadott ütemterv szerinti lebonyolítása. Eredménytermékek: Képzési dokumentáció és a résztvevők szakmai képességének igazoló értékelései
- az aktuális képzési követelmények (szintek) meghatározásával
- az alkalmazandó szakmai standardok, jogszabályi előírások, elvárások, stb. figyelembe vételével
- Az éves belső kontroll fejlesztési terv szervezet által történő megvalósításának figyelemmel kísérése és a szükséges konzultáció biztosítása. Eredménytermék: Konzultációs szakmai javaslatok
- A belső kontrollrendszer és a kontrollfolyamatok eredményességének éves munkaprogram szerint lefolytatott minőségértékelése az érintett irányító testületek (igazgatóság és/vagy felügyelő bizottság) számára. Eredménytermék: Éves jelentés a belső kontrollrendszer működéséről
Az Internal Control Mentoring képességfejlesztési és minőségértékelési program lebonyolítását biztosító előfizetés éves díja 1.200.000,- Ft + ÁFA, mely az előfizetési időszakra vonatkozó éves minőségértékelési eljárás lefolytatásával együtt összesen 12 munkanap helyszíni képzést vagy személyes szakmai konzultációs közreműködést tartalmaz. Lehetőség van az éves szinten összesen 12 munkanapot meghaladó, vagy az előzetesen egyeztetett ütemezéstől eltérő képzés vagy személyes konzultációs közreműködés igénybe vételére is, melynek igazolt teljesítése esetén 120.000,- Ft + ÁFA szakértői napidíj kerül felszámításra.